Első rész: AZ EMPATÁK FELEMELKEDÉSE: áldozatból aktív cselekvővé válni

Soká tartott, mire kellő önismeretet szereztem, és megértettem az empata működésemet. Ebben a videóban arról beszélek, hogy mi különbözteti meg az empatákat másoktól, miért olyan érzékenyek, és ez hogyan válhat erőforrássá.

Második rész: TUDATOS EMPATA: Az érzelmi energiák mestere

Az empaták igazi energiaerőművek. Ebben a részben megosztom veletek, hogyan válhat egy empata tudatosabbá, miben látom képességük társadalmi hasznát, és milyen szerepeket töltenek be a leghatásosabban.

Sós Dóra: Szóirtás

A labirintusnak nincs neve,
csak vándorló falai.
Emlékszem, egyszer teljes voltam,
most egy töredék, amire keresem a szót.
Tanulom az ösvényeket,
együtt gondolkodok a kővel,
faggatom a földet, az eget,
a közök között keresem a helyem.

Most tudat vagyok: ősegységből leváló mag,
testbe zárt, tömör. Az idő játékszere
egy homokszem hajlott hátán.
Ember és ember határán reszel a vihar.
Villám karcol hideg fényt közém
és a többi tömbösödő arc közé.
Sokan vagyunk, nagyon sokan,
és mindannyian csak átvonulóban.

Üres tönkszemekkel figyelem a szóirtást,
a szilánkos éneket. Térképük hasonló,
de egyiknek sincs közepe.
Mind másként látja a táguló teret,
és mindegyik másként elveszett.

Elhatározom: tornyot emelek,
látni akarom a tájat. Mások hátára hágva
halmozom a tudást… De a súlyom visszahúz.
Reccsenés, majd zuhanás. A föld kemény.
Az eget látom utoljára: széles és szelíd.
Hűs felismerés: nincs táv én és én között.
Én vagyok a labirintus, én voltam a vihar.
Én emeltem az összes falat,
s bennem rendeződött át a táj:
magamból kerestem a kiutat.

A húst hátrahagyva már nincsenek szófalak.
A tapasztaló tudatok felszikráznak
a mindent látó egység pásztázó szemén,
és a szem magába issza a tudást.

Minden földi élet egy villanás
a lét végsebességű gondolatai közt.
Az univerzum így tanul, általunk él.
És ha meghaladta önmagát,
feltárul előtte egy még csodásabb egység.

(2018)